A kicsik, avagy az esélytelenek esélye
bencesport 2006.05.27. 17:36
Trinidad és Tobago, Costa Rica, Angola, Togo, valamint Szaúd-Arábia válogatottja nem statisztaszerepre készül a németországi seregszemlén. Videó: Kedvcsináló a vb-re (1.)
Trinidad és Tobago. 5128 négyzetkilométer, 1.1 millió lakos. A népességet tekintve alig nagyobb, mint fél budapestnyi ország azzal, hogy kiharcolta a részvételt a 2006-os világbajnokságra, beírta magát a labdarúgás történelemkönyvébe: a Venezuela partjainál fekvő szigetállam a legkisebb, amely valaha kvalifikálta magát a tornára. Valószínűleg a szigetcsoportot 1498-ban felfedező Kolumbusz Kristóf is büszke lenne „fiaira”, ha megtudná, hogy a miniállam nevét az egész világ megismerte a futballválogatott nagyszerű teljesítménye révén.
Pedig már több mint másfél évtizede 1989-ben is a tűz közelébe került a trinidadi együttes, az olaszországi vb-re készülő, addig nagyszerűen menetelő gárda végül a mindent eldöntő, utolsó selejtezőn 1–0-ra elbukott az Egyesült Államokkal szemben. Most viszont már nem volt akadály: a hajó révbe ért. A fedélzeten a mindig szivarozó holland Leo Beenhakker a főkapitány, az első tiszt pedig a korábban 17 évet Angliában töltő, jelenleg Ausztráliában játszó Dwight Yorke.
A 34 éves, a Manchester Uniteddel BL-győztes csatár rendkívül fontosnak tartja a gazdag edzői múlttal büszkélkedő szakvezető szerepét a csapatnál: „Nem akarok sokat foglalkozni a mesterrel, de annyi bizonyos, nagyon tudja, hogyan lehet szót érteni a játékosokkal.” A kapus, Kelvin Jack is odavan az edzőért: „Nem tudom eléggé dicsérni Leo Beenhakkert. Profi színvonalat hozott a csapatba, és hitet, hogy versenyben lehetünk ezen a szinten is.” Bár azt nem tudni, hogy a népszerű mester a dicsérő szavak száma alapján osztja-e majd a helyeket a kezdőben, az azonban biztos, hogy az első tiszt, Dwight Yorke kihagyhatatlan. A jelek szerint ezzel kapcsolatban az érintettnek sincsenek kétségei: „Én vagyok a vezér, akire mindenki felnéz. Megfordultam a világ szűk élvonalában, nyertem már egy szekérnyi trófeát, az emberek pedig tisztelnek ezért.”
Egy mondat
„Nincsenek nagy játékosaink, kiugró tehetségeink, de élvezzük, hogy együtt játszhatunk.” Luis de Oliveira Goncalves, Angola szövetségi kapitánya csapata pozitív hozzáállásáról A trinidadi csatár mellett a szomszédból kijutó Costa Rica kiválósága, Paulo Wanchope sem indulna nagy esélyekkel, ha az aranyat a szerénységért osztanák: „A világbajnoki selejtezőkön én voltam a nemzeti együttes legeredményesebb góllövője, hiába kritizálnak. Nem kell nekem senkinek semmit bizonyítanom!” A pályafutása során a Derby Countyban, a West Ham Unitedben és a Manchester Cityben is megforduló játékos januárban döntött úgy, hogy visszatér hazájába, a Heredianóhoz. A Costa Rica-i bajnokságot jól ismerők tudják, hogy az említett klub egyik legnagyobb riválisa a 2005–2006-os idényben a klubvilágbajnokságon is fellépő Deportivo Saprissa, amelyben a válogatott csatártárs, Rónald Gómez is játszik. A 31 esztendős támadó kifejezetten örül annak, hogy Costa Rica-meccsel kezdődik a vb: „Nagyszerű, hogy mi játszhatjuk a nyitó mérkőzést. Végül is az elsőt és az utolsót nézik a legtöbben a világbajnokság találkozói közül.”
Costa Rica tehát elmondhatja magáról, hogy legalább egyszer fókuszba kerül – kétszer aligha… Angola viszont már akkor is örülne, ha a világ legalább egy alkalommal felkapná fejét a teljesítményére. A csapattal kapcsolatban akad egy-két érdekes adat, amely arra enged következtetni, hogy a világbajnoki cím az idén nem az afrikai országba fog vándorolni. Az anyakönyvvezetők réme, Joao Ricardo Pereira Batalha Santos Ferreira kapus például 2005 óta klub nélküli, igaz, megígérte Luis de Oliveira Goncalves kapitánynak, hogy mindennap edzeni fog. Gondot okozhat, ha kiderül, hogy a kapus még sincs megfelelő állapotban, mert egyik cseréje, Hipólito Mário még életében nem védett a válogatottban. A gárda legnagyobb sztárja kétségkívül a szintén klub nélküli Fabrice Akwá, aki a csapatkapitányi karszalag viselője is. A selejtezőben fontos gólokat szerző csatár szerint „a csapat elérte, hogy Angoláról a jövőben nem csak az olaj, a háború és az éhezés jut az emberek eszébe”.
fotó: Imago
A nyurga Emmanuel Adebayor kiemelkedik a togói labdarúgók közül – nem véletlenül rúgja a labdát az Arsenalban Afrikában még mindig a futball ad vigaszt
Van némi igaza a támadónak, mert kétségtelen, hogy Afrikában a nemzeti együttesek sikere gyakran a lakosság egyetlen vigasza a mindennapi nehézségek közepette. Így van ez Togóban is, amelynek válogatottja szintén első világbajnoki szereplésére készül. Stephen Keshi kapitányt, aki kijuttatta a gárdát Németországba, az ANK-n mutatott gyászos teljesítmény után leváltották, helyére a 30 éves edzői pályafutása során 17 csapatnál megforduló német szakember, Otto Pfister érkezett. Súlyos fejtörést okozhatott neki a megfelelő emberek megtalálása, ha azt nézzük, hogy a végső keretbe 12 alacsonyabb osztályban futballozó játékost kellett behívnia, köztük Massamesso Tchangait, aki az olasz negyedik ligában, a Beneventóban szerepel. A sok amatőr között tudásával kiemelkedik a nyurga Arsenal-csatár, Emmanuel Adebayor, akitől Pfister edző leginkább várja a gólokat. Várakozása azonban legutóbb hiábavalónak bizonyult: május 14-én csapatával 1–0-s vereséget szenvedett a selejtezők során már negyedik világbajnoki részvételét kiharcoló Szaúd-Arábiától.
A csehek elutasították az iráni bombaajánlatot
Az ázsiai együttesnél egyébként – Togóhoz hasonlóan – úgy döntöttek, hogy vállveregetés helyett felmondólevéllel „jutalmazzák meg” a világbajnoki kijutást elérő szakvezetőt. Az argentin Gabriel Calderón posztjára kinevezett brazil Paquetá az egyetlen olyan tréner a földkerekségen, aki képes volt egy év alatt két vb-címet szerezni: 2003-ban hazájának U17-es és az U20-as válogatottjával is felért a csúcsra. Ami azonban sikerült a szambás fiatalokkal, arra vajmi kevés az esély az arab olajhatalom felnőttválogatottjával, legalábbis amíg a FIFA nem indítja el „olajat gólokért” programját…
|